2010. április 5., hétfő

Húsvéti asztal - recept nélkül

A mai egy igazán rövid poszt lesz. Mondjuk úgy inkább egy kis húsvéti ízelítő. Nem lesz benne recept, csak egy fotó a húsvét vasárnapi reggelinkről. Ez volt az első húsvéti alkalom, hogy a füstölt sonka hiányzott az asztalról, itt Hollandiában úgy tűnik nem örvend akkora népszerűségnek húsvét táján ez az étel. Viszont volt helyette sok-sok tavaszi zöldség, füstölt lazac, torma és fürjtojás. Ezen kívül elkészítettem a tipikus bab-lencse húsvéti salátát is, amit viszont sajnos elfelejtettem lefényképezni. Egy szép tálon elrendeztem a hozzávalókat, különös tekintettel a fürjtojásokra, amit főkóstolóm még életében nem kóstolt és nagy reményekkel nézett a "kwarteleitjes" elébe. Kóstolás után kissé csalódottan megállapította, hogy az íze ugyanolyan, mint egy rendes tojásé:)

Emellett készítettem még diós-mákos és kókuszos kifliket, bejglirecept alapján. De ennek a receptnek a leírására majd inkább egy külön posztot szentelek. A fotója viszont olyan húsvéti hangulatú lett, hogy ezzel szeretnék mindenkinek boldog ünnepeket kívánni!

Orsi a konyhából

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése