Foci a blogon - Mexikó: sopa de camarones

Hogyhogy nem jöttem rá eddig, hogy micsoda inspirációt jelent a focivilágbajnokság a főzés szempontjából! Csak ma, miközben már megvásároltam a piacon a 300 gramm (véletlenül sem 30 dkg) garnélarákot. Leveskészítés közben jutott eszembe, hogy milyen érdekes véletlen, hogy épp mexikói ételt csinálok, miközben a tegnapi meccset Mexikó nyerte. Aztán gondoltam, legalább kicsit megünneplem a mexikói győzelmet (mondjuk maga a meccs számomra elég unalmas volt, végig nem tudtam eldönteni, hogy kinek szurkoljak. Egyedül a jóképű francia edző miatt érte meg bámulni a képernyőt.) Tehát sopa de camarones a mexikói győzelem örömére. Ezután pedig rájöttem, hogy még nagyon sok meccs van hátra! Micsoda ötlet, minden nap az előző napi győztes csapat országának egy ételét megfőzni! (Na jó, egyelőre csak egyét, hiszen az elődöntők napi három meccsével számolva azt jelentené, hogy kb. az egész napot a konyhában töltheteném.) Ilyen megközelítésből kell átgondolnom, hogy melyik csapatnak szurkolok, mint VB bajnok. Hiszen a kieséses meccsek után jönnek még a nyolcaddöntők, a negyeddöntők, az elődöntők, a bronzdöntő és a döntő - és be kell vallanom, nem nagyon szeretnék ötször angol vacsorát főzni...mondjuk öt holland ételt főzni sem kis kihívás, legalábbis a változatos étkezés szempontjából biztosan nem az. Mexikó ilyen szempontból igazán szimpatikus lenne.

Következzen tehát az első focista-szellemű étel, a sopa de camarones azaz garnélarák-leves, amivel egy kedves mexikói ismerősünk, Carlos jóvoltából ismerkedtem meg. Teljesen innovatív volt számomra a hozzávalók és az ízek íly módon való keverése, egyszerűen üdítő újdonságként hatott rám a sopa de camarones. A recept nem teljesen autentikus, hiszen eredetileg egy különleges mexikói hozzávaló, a chipotle (szárított és füstölt jalapeño paprika). Ehelyett a nem kevésbé autentikus merként tettem bele a chilei mapuche indiánok hagyományos fűszere. A chipotlehoz hasonló, de ez másfajta paprika, amit megszárítanak, füstölnek, majd más fűszerekkel együtt porrá törik. Elég csípős, de nagyon finom ízt ad az ételnek. (Jónéhány embernek hoztunk Chiléből ebből a finom fűszerből, úgyhogy hajrá-hajrá Mexikó, hajrá sopa de camarones!)

Hozzávalók (3 személyre):

• 300 gramm friss garnélarák (hámozatlanul)
• 1 vékony póréhagyma
• 2 ek. olívaolaj
  
• 1 közepes cukkíni
• 2 kisebb sárgarépa
• 3 közepes szem krumpli
• 25 dkg zöldbab
  
• 1 kis paradicsomsűrítmény-konzerv
• 1 lime
• egy kis csokor friss koriander
• 1 evőkanál halszósz (kihagyható)
• só, szemes feketebors
• 1 kávéskanál merkén

Az olívaolajon megfuttatjuk a karikára vágott póréhagymát, sárgarépát, félkörre vágott cukkínit és a zöldbabot. Megsózzuk, szemes borsot szórunk bele és felengedjük kicsit több, mint másfélszeres mennyiségű vízzel. Feltesszük főni. Közben beletesszük a halszószt és a kockára vágott krumplit. Mikor a zöldségek megpuhultak, a paradicsompürébe belekeverünk egy teáskanál merként. Összekeverjük és beletesszük a garnélákokat. 10-15 percet főzzük még ezt követően. Tálaláskor meglocsoljuk bőven zöldcitrom levével és megszórjuk friss, vágott korianderrel.


Ui: közben eszembe jutott, hogy az első kindertojás, amit életemben kaptam, az 1986-os mexikói VB kabaláját, a zöld chilifejű, nagykalapos emberkét rejtette...még egy ok tehát hogy azt mondjam: viva Mexico:)

Honvágyam van....gulyásleves

Váratlanul és egészen megmagyarázhatatlan módon hirtelen honvágyam lett. Valamiért azt gondolom, hogy lelki bánatra a legjobb egy nagy tál forró leves. Olyan, mintha a forró, párás gőz bekúszna az ember lelkébe és ott egy picit megvígasztalná. Szóval elhatároztam, hogy gulyáslevest főzök. (A másik ilyen lélekvígasztaló leves szerintem egy sok zöldséggel és csirkemájjal elkészített húsleves.)

Gondolom se Magyarországot, se a gulyást nem kell magyaráznom senkinek...most igazán kár, hogy a blogom nem angolul van. Akár egzotikus is lehetne. Nem mintha a világ rengeteg országában nem ismernék a magyar "gulasch"-t. (Aminek általában nem sok köze van a mi "igazi" gulyáslevesünkhöz...) Az egyik szupermarketláncnak van egy havonta megjelenő receptújságja, abban találtam néhány hónapja egy csirkéből készített gulyást, ami után komolyan elgondolkodtam, hogy írok egy helyreigazítási-kérelmet a szerkesztőnek. De a gulyás ennél is globálisabb étel ám. Chilében például, kitaláltuk, hogy gulyáslevest készítünk az ottani barátoknak és rokonoknak. A szupermarketben talált pirospaprika-por dobozán a gyártó különféle szószokhoz és kifejezetten a magyar gulyáshoz javasolta a termék felhasználását.

Gulyásleves-hozzávaló vadászat a santiagói piacon (a marhahús fantasztikus volt és a zöldségek is, egyedül fehérrépát és zellert nem sikerült végül találni)

A mai előkészületek viszont nem folytak teljesen zökkenőmentesen. Egyrészt hazafelé elveszítettem a paprikát. Másrészt a török zöldséges-hentesnél is igen kellemetlen jelenet játszódott le. Kértem 30 dkg marhahúst, de a korábban már emlegetett és mindig készséges török-holland hentesek nem értettek. Le is kellett írnom, hogy 30 dkg. Majd némi tanácskozást követően magyarázni kezdték, hogy a 30 dkg az nagyon kevés és mutogatni kezdtek egy húsdarabkát, hogy ez a 30 dkg, nézzem meg. Itt már sejtettem, hogy valami nem stimmel. Sikerült megegyeznünk végül 300 gramm marhahúsban. Majd egy holland férfi elkezdte magyarázni, hogy a dkg nem létezik, se Hollandiában, se Angliában. Addigra már elég hülyén éreztem magam és eléggé rosszul esett ez az egész kioktatás. Ránéztem a férfire, amilyen önérzetesen csak tudtam, és azt mondtam: "Nálunk pedig teljesen normális 30 dkg húst kérni" és királynőként kihúzva magam elvonultam. Itthon kicsit körülnézve (és a keresést hamar megunva) az interneten, Magyarországon kívül Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban és Romániában láttam, hogy használják még ezt a mértékegységet. A jövőben sem nagyon szeretnék 300 gramm húst kérni, az olyan lenne, mintha elfogadnám, hogy a dekagramm hülyeség. Lehet, hogy inkább mindig fél kilót kérek majd helyette:)

Nyilvánvaló, hogy mindenkinek megvan a maga bevált gulyásleves-receptje, de azért leírom, hogy hogyan készítettem el. (Sok-sok zöldséggel és kevés hússal, mivel én így szeretem.) Jó sok lett belőle, 4-5 személynek is elég.

• 30 dkg marhalábszár csont nélkül
• 2 közepes fej hagyma
• 3 kis sárgarépa
• 1 szem paradicsom
• 1 fél kaliforniai paprika
• 1 fehérrépa
• 2 szál zellerszár
• 2 nagy krumpli
• napraforgóolaj
  
• fűszerek (só, bors, köménymag, pirospaprika, édes anna és erős pista)

a csipetkéhez:

• 1 egész tojás
• fehérliszt
• só

A hagymát üvegesre pároltam néhány evőkanál napraforgóolajon, majd hozzáadtam a felkockázott marhahúst. Néhány percig viszonylag nagy lángon összeforgattam a hagymával, és közben hozzáadtam a nagyon apró kockákra vágott paradicsomot és paprikát. Majd szórtam rá pirospaprikát, sót, borsot és tettem hozzá köménymagot. Felengedtem hideg vízzel (sajnos nem mértem, hogy pontosan mennyivel, de nagyjából másfélszereséig ért a zöldségeknek.) Hozzáadtam a karikákra vágott sárgarépát, a még Magyarországról idehozott fehérrépát és a zellerszárat. A zellerszár nem nagyon autentikus, de valahogy frissebb és könnyebb lesz tőle a leves. Ezután hozzáadtam egy evőkanál nem csípős paprikakrémet (ÉA) és egy teáskanál csípős paprikakrémet (EP) (Off: Most jut eszembe, hogy a nemi sztereotípiák elleni küzdelem nevében lassan igazán átnevezhetnék ezeket a paprikakrémeket - Édes Pista és Erős Anna. Milyen remekül is hangzana:) Majd kis lángon addig főztem, míg a hús nagyjából megpuhult. Ekkor adtam hozzá a kockákra vágott krumplit. Mikor már a krumpli is nagyjából megpuhult, hozzáadtam a csipetkét és még körülbelül 10 percig főztem.
A csipetke elkészítése kicsit pepecselős de - a zöldségdaraboláshoz hasonlóan - számomra eléggé nyugtató hatású tevékenység. Az egész tojáshoz teszünk egy-két csipet sót és elkeverjük annyi liszttel, hogy viszonylag kemény tészta legyen. Pihentetjük mondjuk 20 percet és aztán lecsipkeünk belőle egy-egy kis darabot, amit felhasználásig belisztezett deszkán pihentetünk. (A csipetkének csak a felét tettem bele a levesbe, a megmaradt felét megszárítom és majd bablevesbe főzöm.)

A csipetkekészítés és a gulyásleves is hatásos volt. Már sokkal jobban érzem magam.

Szurinámi mogyorós csirkeleves

Szurinám egy - ottani viszonylatban - pici ország Dél-Amerika északi részén. Aki nem figyelmes térképnézegető, talán észre sem veszi, pedig több szempontból is nagyon érdekes ország.

Először is a legszebb nevű fővárosa van, amit valaha hallottam: Paramaribo. Az egyik utolsó gyarmat volt, 1975-ben vált függetlenné Hollandiától. Lakóinak egyharmada a gyarmati lét megszűnését közvetlenül megelőzően - a jobb élet reményében - Hollandiába költözött. Etnikai, nyelvi, vallási szempontból a világ egyik legsokszínűbb országa. Lakossága körülbelül félmillió fő, akik az őslakos indiánok, a brit gyarmati időszak alatt Afrikából betelepített feketék, a 19. században érkezett hindusztáni, jávai és kínai munkások, valamint holland parasztok leszármazottai és természetesen ezen etnikumok mindenféle keveredései. Legutóbb brazilok (főként bányászok) vándoroltak be nagy számban. Hivatalos nyelve a holland, de emellett még legalább tíz különféle nyelven beszélnek. Ezek közül legérdekesebb a kreol, melyet az Afrika különböző részeiből behurcolt (és egymás nyelvét nem értő) feketék alakítottak ki és amely egyfajta nagyon leegyszerűsített és számos afrikai törzsi szóval tarkított angol nyelv.
A fentiekből fakadóan a szurinámi konyha is rendkívül sokszínű. Én egyelőre csak néhány fajta étellel találkoztam személyesen, viszont többről hallottam már. Így lesz még más szurinámi ételről is poszt, amelyben ígérem, hosszabban fogok értekezni a szurinámi konyháról is.

A mogyorós csirkelevest már láttam, hallottam róla, de még sosem kóstoltam eredetiben. A szomszédom - aki milyen meglepő, szurinámi felmenőkkel rendelkezik - ígérte, hogy készít nekem egyszer ilyen levest. De egyelőre igazán megbocsátható módon,mogyorós csirkeleves-főzés helyett néhány hetes babájával foglalkozik. Én viszont nem bírtam már a kíváncsiságommal és elkészítettem a leves általam elképzelt verzióját. Tudtam, hogy kell bele csirke, kókusztej, főzőbanán és mogyoró. A többit intuíció alapján tettem hozzá.

A csirkehúst és az apróra vágott újhagymát az olívaolajon és a vajon kissé átpároltam, megsóztam és megszórtam firssen őrölt fehérborssal. (Épp csirkemell volt itthon, így abból készítettem a levest, de legközelebb a csirkeszárny felső részéből fogom - ami úgy néz ki, mint egy kis comb, abból szerintem még ízesebb lesz.) A kockára vágott krumplit és a kb. 5 cm-re vágott zöldbabot, valamint a félbevágott és felkarikázott főzőbanánt hozzáadtam, felöntöttem kb. 3-4 dl vízzel (nagyjából ellepte a fazékban lévőket) és hozzáadtam 1,5 csirkehúsleveskockát (szabadkozás a leveskocka miatt: ld. sütőtökleveses poszt). Így főztem kb. 15 percig, míg nagyjából megpuhultak a hozzávalók, majd hozzáadtam a kókusztejet és az apróra aprított mogyorót, valamint néhány kisebb darabot egy szárított chilipaprikából. Kis lángon még 15-20 percig főztem. Tálaláskor megszórtam friss korianderrel és az erre a célra félretett földimogyoróval.

Hozzávalók:
(3-4 adaghoz)

• 20 dkg zöldbab
• 20 dkg csirkehús
• 1,5 főzőbanán (kb. 1/2 kg)
  
• 2 közepes méretű krumpli
  
• 2 evőkanál olívaolaj
• 1 teáskanál vaj
• 2 szál újhagyma
  
• 3 dl kókusztej
• 3 dl csirkehúslé
• egy marék pirított, natúr mogyoró
• fűszerek: só, fehérbors, chilipaprika
• személyenként kb. 10 szál friss koriander

A "legújabb" sütőtökleves

Még éppen szezonja van, kint pedig még hideg van, így nincs más hátra, mint az egész napos fagyoskodás után egy forró sütőtöklevessel vígasztalódni. Jogos a kérdés, hogy mint második recept (közvetlenül a csokis kávé után) hogy lehet a „legújabb” sütőtöklevesről szó. Az a helyzet, hogy a blog írását már körülbelül novemberben el szerettem volna kezdeni. Ennek megfelelően sok-sok ételt (köztük jópár sütőtöklevest is) kipróbáltam, lefényképeztem publikálási céllal, de valami mindig visszatartott attól, hogy elkezdjem konyhai kísérleteim „hivatalos” dokumentálását. Így kicsit talán érthető, hogy hogy is kerül ide legújabb , póréhagymás sütőtökleves receptje.

A sütőtököt minden formában nagyon szeretem. A „legújabb sütőtöklevest” most éppen egy szimpatikus kis sonkatökből készítettem el, de más fajta sütőtökből is hasonlóan finom lesz szerintem. Például nagyon szeretem még a klasszikus nagy, sárga sütőtököt is, amit szerencsére darabolva is árulnak sok helyen. Ezen kívül odavagyok a hivatalalosan hokkaido tök névre hallgató, gömbölyű kis japán sütőtökért is, vidám formája és élénk színe miatt. Szép külsejéért cserébe viszont vastagabb a héja és ezért nehezebb hámozni. Egyébként kifejlesztettem egy sajátos sütőtök-hámozási technikát (persze lehet, hogy mások már ismerik ezt és csak számomra hatott az újdonság erejével). Szóval karikákra vágom a sütötököt, majd a karikákat félbevágom és ezután már tényleg „gyerekjáték” egyszerűségű a zöldségpucolóval megszabadítani a tökszeleteket a héjuktól. Mióta erre rájöttem, sokkal gyakrabban készítek sütőtököt, amit ugyan előtte is szerettem, csak a hosszas hámozási művelet miatt kevesebbszer vásároltam.

A leves elkészítési módja a következő. A vajat megolvasztjuk, rádobjuk az apróra vágott póréhagymát és egy picit pároljuk (nem kell pirítani). Hozzáadjuk a kis kockákra vágott sütőtököt és felöntjük húslével úgy, hogy ellepje. (Főzős bloghoz egyáltalán nem méltó módon be kell vallanom, hogy húsleveskocka+víz kombinációval oldottam meg a húslé kérdését. Az igazi zöldség vagy húsalaplé egyelőre csak terv szintjén létezik a konyhámban.) A tököt fedő alatt puhára főzzük, ez körülbelül 20-25 percet vesz igénybe, de persze függ a tök fajtájától is és attól, hogy mekkora kockákra vagdaltuk. Miután megfőtt, a tűzről levesszük, megturmixoljuk és adunk hozzá két nagy evőkanál tejfölt, egy kis őrölt borsot és egy csipetnyi curryt és ha szükséges még megsózzuk. Utána visszatesszük a tűzre néhány percre. Tálaláskor reszelt sajtra szedjük rá - ami a forró levestől remekül megolvad - és apróra vágott póréhagymával díszítjük. Pirítóssal nagyon finom. Mi ketten, főételként faltuk be, de ha levesként, mint előételként funkcionál, akkor szerintem négy adagnak is megfelel.

Hozzávalók: • 2 teáskanál vaj • kb. 7 cm hosszú póréhagyma darab apróra vágva • kb. 70 dkg sütőtök (hámozatlanul volt ennyi, nyilván a hámozással kicsit kevesebb lesz) • kb. 1,2 liter hús alaplé (egyelőre húslevelskockából) • 2 ek tejföl • reszelt sajt • só, bors, curry