Éjféli banánhab

Már egy ideje az ágyban olvasgattam és arra gondoltam, hogy nagyon jó lenne valami édeset enni még ma. Halogattam-halogattam, egyszercsak éjfél előtt néhány perccel úgy éreztem: nem bírom tovább valami krémes, tejszínes-gyümölcsös nyalánkság nélkül. Már délután, a boltban harcolt egymással egészségtudatos és hedontista énem. Az egyik tejszínt szeretett volna, a másik natúr joghurtért kiáltott. Vissza is vittem először a tejszínt és tettem helyette egy doboz joghurtot a kosaramba. De a tejszín gondolata befészkelte magát az ízelelőbimbóim tudatalattijába, így még egy utolsó kört téve a boltan, végül a tejszín is hazajött velem. Az itteni tejszín egyébként nagyon finom. Tudom, hülyén hangzik, de mintha lenne benne valami alig érzékelhető (vagy ahogy a belga söröző sörlapja fogalmaz "egy felhangnyi" vagy talán csak elképzelt) tehéníz... Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak túl sok esőben legelésző tehenet láttam szombaton a vonat ablakából a fiss zöld mezőkön....

Visszatérve a banánhabra, tehát éjfél előtt néhány perccel villámgyorsan munkához láttam. Összeturmixoltam a natúr joghurtot és az érett banánt. Felvertem a tejszínhabot és néhány levél apróra tépkedett bazsalikomot kevertem bele. Üvegpohárkákba kanalaztam a banánkrémet, ráhalmoztam a bazsalikomos tejszínhabot és a tetejét egy levél bazsalikommal valamint egy-egy csipet sötétbarna nádcukorral díszítettem fel. Kicsit aggódtam, hogy a bazsalikom talán nem jó ötlet, hiszen banánnal kombinálva azért elég meredeken hangzik. De végül nagyon jól összeillettek az ízek. A legjobban az lepett meg egyébként, hogy bár a díszítésen kívül semmilyen cukrot vagy édesítőszert nem adtam a desszerthez - még a tehénfelhangú tejszínhab is natúr volt - mégis pontosan annyira volt édes, amennyire kellett.

Hozzávalók 2 személyre:

• 2 érett banán
• kb 1/5-2 dl magasabb zsírtartalmú joghurt
• kb 1 dl tejszín
• néhány levélke bazsalikom

Legközelebb eperrel vagy fekete szederrel szeretném kipróbálni ezt a receptet. Különösen a szeder-bazsalikom kombinációja izgat, de a szederszezonra még kicsit várnom kell...az epreset viszont hamarosan megcsinálom és megírom, hogy hogy sikerült.

Szurinámi mogyorós csirkeleves

Szurinám egy - ottani viszonylatban - pici ország Dél-Amerika északi részén. Aki nem figyelmes térképnézegető, talán észre sem veszi, pedig több szempontból is nagyon érdekes ország.

Először is a legszebb nevű fővárosa van, amit valaha hallottam: Paramaribo. Az egyik utolsó gyarmat volt, 1975-ben vált függetlenné Hollandiától. Lakóinak egyharmada a gyarmati lét megszűnését közvetlenül megelőzően - a jobb élet reményében - Hollandiába költözött. Etnikai, nyelvi, vallási szempontból a világ egyik legsokszínűbb országa. Lakossága körülbelül félmillió fő, akik az őslakos indiánok, a brit gyarmati időszak alatt Afrikából betelepített feketék, a 19. században érkezett hindusztáni, jávai és kínai munkások, valamint holland parasztok leszármazottai és természetesen ezen etnikumok mindenféle keveredései. Legutóbb brazilok (főként bányászok) vándoroltak be nagy számban. Hivatalos nyelve a holland, de emellett még legalább tíz különféle nyelven beszélnek. Ezek közül legérdekesebb a kreol, melyet az Afrika különböző részeiből behurcolt (és egymás nyelvét nem értő) feketék alakítottak ki és amely egyfajta nagyon leegyszerűsített és számos afrikai törzsi szóval tarkított angol nyelv.
A fentiekből fakadóan a szurinámi konyha is rendkívül sokszínű. Én egyelőre csak néhány fajta étellel találkoztam személyesen, viszont többről hallottam már. Így lesz még más szurinámi ételről is poszt, amelyben ígérem, hosszabban fogok értekezni a szurinámi konyháról is.

A mogyorós csirkelevest már láttam, hallottam róla, de még sosem kóstoltam eredetiben. A szomszédom - aki milyen meglepő, szurinámi felmenőkkel rendelkezik - ígérte, hogy készít nekem egyszer ilyen levest. De egyelőre igazán megbocsátható módon,mogyorós csirkeleves-főzés helyett néhány hetes babájával foglalkozik. Én viszont nem bírtam már a kíváncsiságommal és elkészítettem a leves általam elképzelt verzióját. Tudtam, hogy kell bele csirke, kókusztej, főzőbanán és mogyoró. A többit intuíció alapján tettem hozzá.

A csirkehúst és az apróra vágott újhagymát az olívaolajon és a vajon kissé átpároltam, megsóztam és megszórtam firssen őrölt fehérborssal. (Épp csirkemell volt itthon, így abból készítettem a levest, de legközelebb a csirkeszárny felső részéből fogom - ami úgy néz ki, mint egy kis comb, abból szerintem még ízesebb lesz.) A kockára vágott krumplit és a kb. 5 cm-re vágott zöldbabot, valamint a félbevágott és felkarikázott főzőbanánt hozzáadtam, felöntöttem kb. 3-4 dl vízzel (nagyjából ellepte a fazékban lévőket) és hozzáadtam 1,5 csirkehúsleveskockát (szabadkozás a leveskocka miatt: ld. sütőtökleveses poszt). Így főztem kb. 15 percig, míg nagyjából megpuhultak a hozzávalók, majd hozzáadtam a kókusztejet és az apróra aprított mogyorót, valamint néhány kisebb darabot egy szárított chilipaprikából. Kis lángon még 15-20 percig főztem. Tálaláskor megszórtam friss korianderrel és az erre a célra félretett földimogyoróval.

Hozzávalók:
(3-4 adaghoz)

• 20 dkg zöldbab
• 20 dkg csirkehús
• 1,5 főzőbanán (kb. 1/2 kg)
  
• 2 közepes méretű krumpli
  
• 2 evőkanál olívaolaj
• 1 teáskanál vaj
• 2 szál újhagyma
  
• 3 dl kókusztej
• 3 dl csirkehúslé
• egy marék pirított, natúr mogyoró
• fűszerek: só, fehérbors, chilipaprika
• személyenként kb. 10 szál friss koriander