Reformkísérlet

Reformkonyha-ellenesek, húsimádók, szkeptikusok számára javaslom, hogy inkább egy későbbi posztot olvassanak (vagy egy korábbit) :-). Zöldségszeretők, kísérletezők, fura kombinációkra nyitottak nyugodtan olvassanak csak tovább.
Egy olyan ebéd bemutatása következik, aminek összeállítsa ugyan kicsit szokatlan, de egészséges, finom és nem unalmas. Az ötlet tulajdonképpen a Múzeum-körúti biobüféből származik, ahol nagy ritkán én is megfordulok. A receptjeiket nem ismerem és nem is szerettem volna lemásolni, de a kombináció ihletét mindenképpen tőlük szereztem. Pénteken ugyanis hosszú idő után ismét betértem a bioboltba (naptejért, amit persze végül nem vettem). Vettem viszont helyette kölest, kuszkuszt és füstölt tofut (nem génkezeltet). A tofuval többször szemeztem már, eddig talán háromszor vettem, de ötletem sem volt, hogy mit csinljak vele, így szegény hosszú hűtőben állást követően a kukában végezte. (Pedig utálok ételt kidobni.)

Ma borús nyári fél kettő volt, a hangulatom semmilyen, internetes szörfözéssel és látszatpakolással próbáltam elütni az időt. Közben rájöttem, hogy ma még nem is ettem. Talán ennek is köszönhető volt a nyomott kedélyállapot. Valahogy a rosszkedv és a nem evés összefügg egymással. Ha az ember rosszkedvű/szomorú/csalódott/stb. akkor azért nem eszik, ez világos. Viszont ha nem eszik, akkor néha rosszkedvű lesz. Gondoltam, hogy egy próbát megér, főzni és enni pedig mégiscsak jobb, mint hülye cikkeket és a többi unatkozó Facebook ismerős posztjait olvasgatni, ezért belevágtam. A menü: pirított, füstölt tofu lencsével és bazsalikomos répafőzelékkel, lilakáposzta salátával. (Ez már majdnem úgy hangzik mint valami trendi étterem jól megkomponált ajánlata és igen, azt hiszem ott is elcsábultam volna erre.) A főzés és az evés összesen 1 órát vett igénybe, úgy, hogy közben még fényképeztem is.

Tehát lássuk a hozzávalókat (2 adag)
- egy kis bögre lencse - 7 kis szál sárgarépa (egy kanál olívaolaj, 1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt, egy ek. tejszín, néhány levél bazsalikom és petrezselyem)
- 15 dkg tofu és egy fél fej főzőhagyma
- egy kis darab lilakáposzta, petrezselyem, lime
- opcionálisan két szem krumpli

A (sima, barna) lencsét háromszoros mennyiségű vízben sóval és zöldfűszerekkel megfőztem. (Kb. 40 perc alatt főtt meg.) A karikára vágott répát egy kanál olívaolajjal és egy (púpozott) kanál teljes kiőrlésű liszttel egy percig megforgattam, majd kb. kétszeres mennyiségű sós vízben 10-12 perc alatt puhára főztem. Tettem bele 1 (nagy) evőkanál tejszínt, apróra vágott bazsalikomot és petrezselymet és még egy percet együtt főztem. Felvágtam egy fél fej lila főzőhagymát és olívaolajon üvegesre pirítottam, majd hozzáadtam a kis hasábokra vágott füstölt tofut. Tettem rá egy kis sót és borsot és nagy lángon, gyakran megkeverve megpirítottam. A lilakáposzta salátához vékonyan felszeleteltem a káposztát, megsóztam, tettem hozzá apróra tépkedett petrezselymet és ráfacsartam egy kis lime levet. Az opcionális krumplival be kell vallanom, hogy csaltam egy kicsit, mert az tegnap estéről maradt. Elkészítése roppant egyszerű, az újkrumplit hámozás nélkül vékony, kb 3 mm-es karikákra vágtam, kicsit kiolajozott tepsibe sóval és zöldfűszerekkel lefektettem (1 rétegben csak) és ropogósra sütöttem.
Leírni egyszerű, elkészíteni egyszerű, megenni pedig finom. Jó érzés egészséges ételeket enni...szóval gyorsan ittam egy gyógyteát is. Sőt, talán még jógára is elmegyek majd délután ha már ilyen irányt vett a nap.

PS: és igen, a főzéstől és az evéstől is határozottan jobb kedvem lett. Lehet, hogy máskor is kipróbálom....

Back to the '80s!

Igen, igen, igen! Végre folytatódik a lassan egy éve hirtelen és mostohán abbahagyott kísérletsorozat..méghozzá mivel mással, mint egy koranyári, gyerekkori szünidőt idéző ízzel, sok gyerek és felnőtt gasztro-rémálmával, a tökfőzelékkel:-)

Hol is kezdjem? Elmentem a piacra és megrészegültem a sok nyári zöldségtől, gyümölcstől, kapor, cseresznye és őszibarack-illattól és a friss főzötököktől. Megvettem a legszimpatikusabb zöldégestől a legszimpatikusabb tököt. Majd, mivel a retro tökfőzelékhez valódi, hamisíthatatlan fasírt is jár, a hentessel való kis flörtöléssel kísérve vettem még 30 dkg darálthúst. (Igen, Budapesten is jó a piac! Meg a nyár!)

Hazajöttem és megfőztem a tökfőzeléket, amit kiszedtem a képen látható barna tányérba. (Made in Hungary, valamikot a 70-80-as években.) Szerencsére a lakásban, ahol lakom bőven akad még ilyen cucc... Közben eszembe jutott a kollégám, E, akivel egyik nap együtt ebédeltünk és aki Kelet-Németországban nőtt fel. Evés közben egyszer csak a felismerés örömével kiáltott fel: "Ez az, végre tudom, miért volt ilyen ismerős érzés ezzel a kanállal enni, hát ez made in DDR". Az ismerős kanál, a (nem túl szép) barna tányér meg a gyerekkori ízek-illatok visszalopózása együtt érték el azt a hatást, hogy most, ennyi idő után ismét posztoljak.

Gyerekkoromban egyébként sokáig nem szerettem a tökfőzeléket. Emlékszem, hogy a nagymamám, akiről sajnos nincs túl sok emlékem, megpróbált nekem kapor nélküli tökfőzeléket csinálni (Eleinte nem volt ugyanis világos, hogy a tököt, a kaprot, esetleg ezek kombinációját nem szeretem). De ez sem jött be. Egyszer aztán a szomszédban tökfőzelék volt ebédre, de nem az a fajta fehér-tejfölös, ami nálunk borított ki, ha az volt az ebéd, hanem narancssárga-paprikás. Úgy látszik, ez volt a választóvonal, mert azóta szépen megeszem a tökfőzeléket (haha, kb. évente egyszer) de most már csak a fehéret.

Oké, tehát a hosszú bevezetés után elmondom, hogy tökfőzelékem ugyan nem lett egy világszám, de friss volt, könnyű volt, szóval tulajdonképpen rendben volt. Így készült:Lereszeltem egy kisebb tököt, besóztam, adtam hozzá egy pohár vizet és fedő alatt puhára pároltam. Majd tettem bele egy kanálka cukrot, egy kanálka ecetet és az apróra vágott friss kaprot, egy kisebb csokorral. Ezt követően 3 evőkanál (teljes kiörlésű lisztet) összekevertem kb 1/3 doboz tejföllel, besűrítettem vele a főzeléket és még főztem pár percig. A fasirthoz 30 dkg darálthúst (a retrofeeling kedvéért sertést) összekevertem 1 tojással, egy száraz kiflit vízbe áztatva és kicsavarva szintén hozzátettem, majd egy fej főzőhagymát apróra vágva, egy gerezd fokhagymát, sót, egy kis borsot és jól összekevertem az egészet. Kb. fél óra állás után kis pogácsákat készítettem belőle (összesen 10 darabot), megforgattam mindkét oldalukat zsemlemorzsában és forró olajban kisütöttem őket. Tálaláskor természetesen nem tettem a fasírtot a főzelékre, mert szerintem azt nem szabad. Ha ehhez még jött volna a múltheti bodzaszörp, azt mondanám, hogy tényleg, egészen, teljesen visszamentem azokba az időkbe, amikor az iskola nélküli 2 és fél hónapos nyáriszünet még örökkévalóságnak tűnt és csak az adott pillanat létezett, meg a kert, a homokozó és a napsütés...

Foci a blogon: Hollandia - rauwe haring

Kivételesen most nem egy főzött-sütött étel kerül bemutatásra a holland gasztronómia remekei közül, hanem épp ellenkezőleg, egy teljesen nyers étel, mégpedig a nyers hering. Mikor először hallottam róla - bár szeretem megkóstolni a helyi specialitásokat - azt mondtam, hogy na ez az az étel, amit biztosan nem fogok megkóstolni. Aztán néhány éve egy hideg, borús, szeles napon lementünk a tengerpartra. Beültünk egy ottani kis halbüfébe és annyira adott volt, hogy a holland "pálinka", a jenever mellé (ami egyébként borókabogyóból készült pálinkaszerűség) megkóstoljam a nyers heringet is. Először a 3x3 miliméteresre vágott hagymakockáknak megfelelő méretűt mertem csak megenni, egy-egy nagyobb falat kenyér mellé.

Az igazi keményvonalas heringevők úgy eszik, mint a rajzfilmekben a macskák: megfogják a hal farkát és néhány másodperc alatt szépen eltüntetik az egész halat a szájukban. Akinek ez kicsit sok, lehet kapni "broodje haringot" is, ami szintén hering, de egy zsemlében, hagymával és sós uborkával megszelidítve.

A nyers heringet persze nem úgy kell elképzelni, mintha egy hal fogná magát hopp, beleugrana a szendvicsünkbe. Először megtisztítják, eltávolítják a fejét és a belsőségeit, majd a gerincét és a nagyobb szálkákat. Majd enyhén sós vízben érlelik egy heringes hordóban a szokás szerint. Régebben az új hering számított igazi csemegének, de gyakorlatilag egész évben kapható a piacokon és néhány kisebb utcai halárus bódéban (sőt a szupermarketekben is).
A nyers heringnek egyébként történelmi jelentősége is van. A holland gyerekeknek az iskolában meg is kell tanulni, hogy mikor, ki és hogyan fedezte fel a heringnek ezt fajta tartósítási módját.

Volt már olyan ismerősöm aki, kipróbálta (reggelire!) és annyira ízlett neki, hogy másnap reggelire is olyat kért. De olyan is, aki azt mondta, hogy életében nem evett még ilyen undorító ízű valamit.
Pedig, be kell vallanom, hogy nem rossz ám és a várakozás ellenére egyáltalán nincsen erős halíze. A sós létől átpuhult halhús állaga pedig fenséges. Emellett pedig nagyon egészséges is.
Persze túlzásokba én sem esnék, de úgy háromhetente-havonta egy-egy hering nálam is lecsúszik. Szeles, hűvös tengerparton, sirályvijjogással kísérve és egy hideg sörrel leöblítve megvan a nyers heringevésnek a maga utánozhatatlan hangulata.