Foci a blogon: Hollandia - rauwe haring

Kivételesen most nem egy főzött-sütött étel kerül bemutatásra a holland gasztronómia remekei közül, hanem épp ellenkezőleg, egy teljesen nyers étel, mégpedig a nyers hering. Mikor először hallottam róla - bár szeretem megkóstolni a helyi specialitásokat - azt mondtam, hogy na ez az az étel, amit biztosan nem fogok megkóstolni. Aztán néhány éve egy hideg, borús, szeles napon lementünk a tengerpartra. Beültünk egy ottani kis halbüfébe és annyira adott volt, hogy a holland "pálinka", a jenever mellé (ami egyébként borókabogyóból készült pálinkaszerűség) megkóstoljam a nyers heringet is. Először a 3x3 miliméteresre vágott hagymakockáknak megfelelő méretűt mertem csak megenni, egy-egy nagyobb falat kenyér mellé.

Az igazi keményvonalas heringevők úgy eszik, mint a rajzfilmekben a macskák: megfogják a hal farkát és néhány másodperc alatt szépen eltüntetik az egész halat a szájukban. Akinek ez kicsit sok, lehet kapni "broodje haringot" is, ami szintén hering, de egy zsemlében, hagymával és sós uborkával megszelidítve.

A nyers heringet persze nem úgy kell elképzelni, mintha egy hal fogná magát hopp, beleugrana a szendvicsünkbe. Először megtisztítják, eltávolítják a fejét és a belsőségeit, majd a gerincét és a nagyobb szálkákat. Majd enyhén sós vízben érlelik egy heringes hordóban a szokás szerint. Régebben az új hering számított igazi csemegének, de gyakorlatilag egész évben kapható a piacokon és néhány kisebb utcai halárus bódéban (sőt a szupermarketekben is).
A nyers heringnek egyébként történelmi jelentősége is van. A holland gyerekeknek az iskolában meg is kell tanulni, hogy mikor, ki és hogyan fedezte fel a heringnek ezt fajta tartósítási módját.

Volt már olyan ismerősöm aki, kipróbálta (reggelire!) és annyira ízlett neki, hogy másnap reggelire is olyat kért. De olyan is, aki azt mondta, hogy életében nem evett még ilyen undorító ízű valamit.
Pedig, be kell vallanom, hogy nem rossz ám és a várakozás ellenére egyáltalán nincsen erős halíze. A sós létől átpuhult halhús állaga pedig fenséges. Emellett pedig nagyon egészséges is.
Persze túlzásokba én sem esnék, de úgy háromhetente-havonta egy-egy hering nálam is lecsúszik. Szeles, hűvös tengerparton, sirályvijjogással kísérve és egy hideg sörrel leöblítve megvan a nyers heringevésnek a maga utánozhatatlan hangulata.

Foci a blogon - Mexikó: sopa de camarones

Hogyhogy nem jöttem rá eddig, hogy micsoda inspirációt jelent a focivilágbajnokság a főzés szempontjából! Csak ma, miközben már megvásároltam a piacon a 300 gramm (véletlenül sem 30 dkg) garnélarákot. Leveskészítés közben jutott eszembe, hogy milyen érdekes véletlen, hogy épp mexikói ételt csinálok, miközben a tegnapi meccset Mexikó nyerte. Aztán gondoltam, legalább kicsit megünneplem a mexikói győzelmet (mondjuk maga a meccs számomra elég unalmas volt, végig nem tudtam eldönteni, hogy kinek szurkoljak. Egyedül a jóképű francia edző miatt érte meg bámulni a képernyőt.) Tehát sopa de camarones a mexikói győzelem örömére. Ezután pedig rájöttem, hogy még nagyon sok meccs van hátra! Micsoda ötlet, minden nap az előző napi győztes csapat országának egy ételét megfőzni! (Na jó, egyelőre csak egyét, hiszen az elődöntők napi három meccsével számolva azt jelentené, hogy kb. az egész napot a konyhában töltheteném.) Ilyen megközelítésből kell átgondolnom, hogy melyik csapatnak szurkolok, mint VB bajnok. Hiszen a kieséses meccsek után jönnek még a nyolcaddöntők, a negyeddöntők, az elődöntők, a bronzdöntő és a döntő - és be kell vallanom, nem nagyon szeretnék ötször angol vacsorát főzni...mondjuk öt holland ételt főzni sem kis kihívás, legalábbis a változatos étkezés szempontjából biztosan nem az. Mexikó ilyen szempontból igazán szimpatikus lenne.

Következzen tehát az első focista-szellemű étel, a sopa de camarones azaz garnélarák-leves, amivel egy kedves mexikói ismerősünk, Carlos jóvoltából ismerkedtem meg. Teljesen innovatív volt számomra a hozzávalók és az ízek íly módon való keverése, egyszerűen üdítő újdonságként hatott rám a sopa de camarones. A recept nem teljesen autentikus, hiszen eredetileg egy különleges mexikói hozzávaló, a chipotle (szárított és füstölt jalapeño paprika). Ehelyett a nem kevésbé autentikus merként tettem bele a chilei mapuche indiánok hagyományos fűszere. A chipotlehoz hasonló, de ez másfajta paprika, amit megszárítanak, füstölnek, majd más fűszerekkel együtt porrá törik. Elég csípős, de nagyon finom ízt ad az ételnek. (Jónéhány embernek hoztunk Chiléből ebből a finom fűszerből, úgyhogy hajrá-hajrá Mexikó, hajrá sopa de camarones!)

Hozzávalók (3 személyre):

• 300 gramm friss garnélarák (hámozatlanul)
• 1 vékony póréhagyma
• 2 ek. olívaolaj
  
• 1 közepes cukkíni
• 2 kisebb sárgarépa
• 3 közepes szem krumpli
• 25 dkg zöldbab
  
• 1 kis paradicsomsűrítmény-konzerv
• 1 lime
• egy kis csokor friss koriander
• 1 evőkanál halszósz (kihagyható)
• só, szemes feketebors
• 1 kávéskanál merkén

Az olívaolajon megfuttatjuk a karikára vágott póréhagymát, sárgarépát, félkörre vágott cukkínit és a zöldbabot. Megsózzuk, szemes borsot szórunk bele és felengedjük kicsit több, mint másfélszeres mennyiségű vízzel. Feltesszük főni. Közben beletesszük a halszószt és a kockára vágott krumplit. Mikor a zöldségek megpuhultak, a paradicsompürébe belekeverünk egy teáskanál merként. Összekeverjük és beletesszük a garnélákokat. 10-15 percet főzzük még ezt követően. Tálaláskor meglocsoljuk bőven zöldcitrom levével és megszórjuk friss, vágott korianderrel.


Ui: közben eszembe jutott, hogy az első kindertojás, amit életemben kaptam, az 1986-os mexikói VB kabaláját, a zöld chilifejű, nagykalapos emberkét rejtette...még egy ok tehát hogy azt mondjam: viva Mexico:)

Pasta super veloce 2.

A második szupergyors tészta egyben az egyik kedvencem is, spagetti frutti di mare, azaz tenger gyümölcseivel készített spagetti. Mióta Hollandiába költöztem, folyton odavagyok, hogy itt kaphatók friss halak, friss kagylók, friss tengeri micsodácskák, többféle méretben, színben, csomagolásban, tisztítva és tisztítatlanul egyaránt. Sokszor megveszem a kis dobozkát, amiben általában apró polip, kisméretű tintahal-karikák, kis kagylók és többféle apró garnélarák található vegyesen. Aki tenger mellett, vagy olyan helyen nőtt fel, ahol kaphatók ezek a dolgok, el sem tudja képzelni, hogy micsoda áttörés ez. Nekem gyerekkoromban a legegzotikusabb csemege, amivel találkoztam, az orosz gyártmányú tintahalkonzerv volt, amit isteni finomnak találtam, igazi különleges csemegének. Aztán ahogy a pizzériák megjelentek Magyarországon, néhány helyen lehetett választani tenger gyümölcseis pizzát is, ami szinte futurisztikusan hatott a kilencvenes évek végén-kétezres évek elején...:)

Ehhez képest szégyen, hogy nem is emlékszem mikor ettem először igazi olyan ételt, ami tenger gyümölcseivel készült. Emlékezetes viszont a spanyolországi grillezett tintahal, aminek kapcsán meg is tanultam első spanyol mondatomat, miszerint 'Calamares estan buenos' nem túl költői, de tartoztam ennyivel a szakácsnak és magának a tintahalnak is.
A lényeg tehát, hogy nekem, aki felnőttkoromban találkoztam először ezekkel a lényekkel, még mindig nagy csoda a létezésük és nagyon finomnak találom őket. Ezért rendszeresen veszek és készítek is belőle mindenfélét: levest, thai zöldséges rizst és a megunhatatlan spagettit.

Ennyi bevezetés után gyorsan le is írom, hogy hogyan készítem én a tenger gyümölcseis spagettit.

A fokhagymagerezdeket durvára vágom és vaj, valamint olívaolaj keverékén megfuttatom. Hozzáadom a nyers tenger gyümölcseit, amihez halszószt adok. (Sokat kacérkodtam a boltban a halszósszal, mert el nem tudtam képzelni, hogy milyen lehet. Aztán egyszer vettem halhúsleves-kockát, azt próbálgattam különféle ételekben. Miután az eléggé ízlett, már bátran kipróbáltam a halszószt is és nem bántam meg. Ha nem teszünk sokat, nincs erős halíze, viszont szépen kihangsúlyozza a halas ízt.) Tekerek rá fehérborsot (nem látszik, hogy mennyi megy az ételbe, így könnyű elborsozni, úgyhogy oda kell figyelni a mennyiségre.) Majd kis lángon, néha megkevergetve megpárolom a tengeri "herkentyűket". Hozzáadom a durvára vágott petrezselymet (én a fodros szélű, úgynevezett francia petrezselyem nevelgetésével próbálkozom a kertben, így abból szoktam szedni hozzá.) Majd az egészet elkeverem az olaszosan keményre-puhára főzőtt spagettivel. Ha nagyon száraznak érzem, lehet hozzá még egy kis olívaolajat adni.

Hozzávalók (2 személyre):

• 5 gerezd fokhagyma
• 3 dkg vaj
• 2 ek olívaolaj
• 150 g tenger gyümölcsei
• 2 evőkanál halszósz
• só, fehérbors
• 200 g spagetti
• egy kis csokor petrezselyem

Az elmúlt két hétben háromszor készítettem ilyen tésztát, egyszer anyukámnak, egyszer chilei és magyar vendégeknek és egyszer csak saját magamnak. Ha egyszer megunom ezeket a kis állatkákat, összeszedem a bátorságom és kipróbálom nagyobb társaikat, egy igazi egyben lévő polipot és tintahalat. Majd beszámolok arról is.