Pebre

Csak így, röviden...akárhány chilei étterembe beültünk, egyben mindegyik hasonlított egymásra: kihoztak egy kosár friss kenyeret és egy kis tálka pebrét (Nagyjából úgy, ahogy a fotón látszik.) Nekem ez az előétel néhány helyen annyira ízlett, hogy amire a főétel megérkezett, már jól belaktam vele. A pebre elkészítése borzasztóan egyszerű, csak paradicsom, hagyma, chilipaprika és jó sok friss koriander kell hozzá. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy néhány szubjektív szót szóljak a korianderről, erről a külsőleg petrezselyemre, ízre pedig semmire sem hasonlító fűszernövényről. Idő kellett, míg megbarátkoztam az ízével, ami az első - meglehetősen hosszúra nyúlt ismerkedési - időszakban (minek szépítsem) egy összenyomott katicabogár nem túl kellemes szagára emlékeztetett... Aztán egyre több ételben találkoztam friss korianderrel. Először meg sem ettem azt, amiben volt. Később gondosan kiválogattam az ételből a nemszeretem zöld kis darabkákat, ami egy tál friss saláta esetében azért be kell látni, hogy elég macerás tud lenni. Emellett egyetlen saláta íly módon történő elfogyasztása elég sok időt vesz igénybe a gondos, de sosem 100%-osan sikeres kiválasztási procedúrának köszönhetően. Jónéhány hónap elteltével aztán bátorságomat összeszedve megettem egy-egy levelet és hirtelen rájöttem, hogy bizonyos éltelekben kifejezetten finom a friss koriander. Most már ott tartok, hogy szinte mindig van a konyhaablakban egy cserép belőle, gyakorlatilag bármikor kész vagyok enni belőle, például egy szárított paradicsomos-friss korianderes szendvics formájában.

Hozzávalók a pebréhez:

• 2 érett paradicsom
• egy kis csokor friss koriander
• egy kis fej hagyma
• olívaolaj
• egy fél zöldcitrom leve
• só
• csípős paprika
  

A paradicsomot és a hagymát nagyon apró kockákra vágtam. Hozzáadtam 4 apróra vágott, apró ecetes chilipaprikát és az aprított koriandert. Jól megsóztam, kissé meglocsoltam olívaolajjal és ráfacsartam a zöldcitrom levét. Néhány óra alatt remekül összeérik az íze. Egyébként sokféleképpen szokták készíteni, nagyon erősen vagy csak éppenhogy csípősen, néha pedig adnak hozzá fokhagymát is. Egy tál saját készítésű pebre friss fehérkenyérrel, egy pohár száraz, testes vörösborral és egy jó beszélgetés számomra az egyik legellenállhatatlanabb esti program...

Ez magának ratatouille?

Ismerős valakinek a címbeli mondat? A "Kellemes húsvéti ünnnepeket!" című, nyolcvanas évekből származó francia vígjátékban hangzik el, közvetlenül azután, hogy Belmondo felszedte a repülőtéren Sophie Marceau-t és beülnek valahova vacsorázni. Belmondo valamin megsértődik és mérgét a szerencsétlen, bajszos kis felszolgálón tölti ki, nagyon vicces hanglejtéssel a következőképpen: "Ez magának ratatouille!? Ez magának ratatouille!? Majd én megmutatom magának hogy mi az igazi ratatouille!" Nem tudom, hogy aki nem ismeri ezt a jelenetet, annak így mennyire vicces, mindenesetre mi az öcsémmel rengetegszer megnéztük ezt a filmet videón és betegre röhögtük magunkat rajta.(Azt persze mondanom sem kell, hogy fogalmunk sem volt arról, hogy mi az a ratatouille.)

Ez a jelenet jutott tehát eszembe az otthoni zöldségmustra után -melynek eredménye cukkíni, padlizsán, paradicsom, paprika, hagyma, fokhagyma volt. Szépen neki is álltam a főzésnek.
Egy személyre összedaraboltam:

• egy fél hagymát
• két gerezd fokhagymát
• egy kb. 10 cm hosszú darab padlizsánt
• egy kb. 10 cm hosszú cukkínit
• egy paradicsomot
• egy fél sárga kaliforniai paprikát

Olívaolajon kissé megpirítottam a hagymát és a fokhagymát, majd rádobtam a többi zöldséget. Néhány percig nagy lángon pirítottam az egészet, majd kisebbre vettem a lángot és megsóztam, megborsoztam, tettem rá sót, borsot, kakukkfüvet. Körülbelül 15 percet fedő alatt pároltam, a végén rádobtam néhány levél friss bazsalikomot és készen is voltam. Ahogy a képen látható, kuszkusszal ettem.

A ratatouille (vagy francia lecsó) egyébként provance-i eredetű étel. A fenti hozzávalókból áll, elkészíthető egyszerre az összes zöldség hozzáadásával, vagy a zöldségeket külön-külön pirítva. Természetesen rengeteg verziója létezik (csakúgy, mint nálunk a lecsónak) főként a hozzáadott fűszerek tekintetében találtam különbségeket. Hogy a fenti film által teremtett kissé populárisabb hangulatot ellensúlyozzam, leírom azt is, hogy a ratatouille neve okszitán eredetű szó. Az okszitán nyelvet Franciaországon kívül Olaszországban, Spanyolországban és Monacoban az okszitán kisebbséghz tartozó több millió ember beszéli. Például az okszitán kultúrát népszerűsítő Miqueu Montanaro zenész és zeneszerző. Koncertjein nem csak énekel, hanem apró harmonikával, dobokkal, két furulyával és - erős francia akcentussal - magyarul előadott történetekkel szórakoztatja közönségét. Számtalan stílusban és formációban hallható, Magyarországon is rendszeresen fellép. Kerestem a youtube-on a Vent d'est (Keleti szél) nevű formációt, de sajnos nem találtam meg, amit kerestem. Viszont találtam helyette egy másik felvételt, amelyen fiával zenél. A felvétel itt érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=ZRP9nlwKoKI

Szurinámi mogyorós csirkeleves

Szurinám egy - ottani viszonylatban - pici ország Dél-Amerika északi részén. Aki nem figyelmes térképnézegető, talán észre sem veszi, pedig több szempontból is nagyon érdekes ország.

Először is a legszebb nevű fővárosa van, amit valaha hallottam: Paramaribo. Az egyik utolsó gyarmat volt, 1975-ben vált függetlenné Hollandiától. Lakóinak egyharmada a gyarmati lét megszűnését közvetlenül megelőzően - a jobb élet reményében - Hollandiába költözött. Etnikai, nyelvi, vallási szempontból a világ egyik legsokszínűbb országa. Lakossága körülbelül félmillió fő, akik az őslakos indiánok, a brit gyarmati időszak alatt Afrikából betelepített feketék, a 19. században érkezett hindusztáni, jávai és kínai munkások, valamint holland parasztok leszármazottai és természetesen ezen etnikumok mindenféle keveredései. Legutóbb brazilok (főként bányászok) vándoroltak be nagy számban. Hivatalos nyelve a holland, de emellett még legalább tíz különféle nyelven beszélnek. Ezek közül legérdekesebb a kreol, melyet az Afrika különböző részeiből behurcolt (és egymás nyelvét nem értő) feketék alakítottak ki és amely egyfajta nagyon leegyszerűsített és számos afrikai törzsi szóval tarkított angol nyelv.
A fentiekből fakadóan a szurinámi konyha is rendkívül sokszínű. Én egyelőre csak néhány fajta étellel találkoztam személyesen, viszont többről hallottam már. Így lesz még más szurinámi ételről is poszt, amelyben ígérem, hosszabban fogok értekezni a szurinámi konyháról is.

A mogyorós csirkelevest már láttam, hallottam róla, de még sosem kóstoltam eredetiben. A szomszédom - aki milyen meglepő, szurinámi felmenőkkel rendelkezik - ígérte, hogy készít nekem egyszer ilyen levest. De egyelőre igazán megbocsátható módon,mogyorós csirkeleves-főzés helyett néhány hetes babájával foglalkozik. Én viszont nem bírtam már a kíváncsiságommal és elkészítettem a leves általam elképzelt verzióját. Tudtam, hogy kell bele csirke, kókusztej, főzőbanán és mogyoró. A többit intuíció alapján tettem hozzá.

A csirkehúst és az apróra vágott újhagymát az olívaolajon és a vajon kissé átpároltam, megsóztam és megszórtam firssen őrölt fehérborssal. (Épp csirkemell volt itthon, így abból készítettem a levest, de legközelebb a csirkeszárny felső részéből fogom - ami úgy néz ki, mint egy kis comb, abból szerintem még ízesebb lesz.) A kockára vágott krumplit és a kb. 5 cm-re vágott zöldbabot, valamint a félbevágott és felkarikázott főzőbanánt hozzáadtam, felöntöttem kb. 3-4 dl vízzel (nagyjából ellepte a fazékban lévőket) és hozzáadtam 1,5 csirkehúsleveskockát (szabadkozás a leveskocka miatt: ld. sütőtökleveses poszt). Így főztem kb. 15 percig, míg nagyjából megpuhultak a hozzávalók, majd hozzáadtam a kókusztejet és az apróra aprított mogyorót, valamint néhány kisebb darabot egy szárított chilipaprikából. Kis lángon még 15-20 percig főztem. Tálaláskor megszórtam friss korianderrel és az erre a célra félretett földimogyoróval.

Hozzávalók:
(3-4 adaghoz)

• 20 dkg zöldbab
• 20 dkg csirkehús
• 1,5 főzőbanán (kb. 1/2 kg)
  
• 2 közepes méretű krumpli
  
• 2 evőkanál olívaolaj
• 1 teáskanál vaj
• 2 szál újhagyma
  
• 3 dl kókusztej
• 3 dl csirkehúslé
• egy marék pirított, natúr mogyoró
• fűszerek: só, fehérbors, chilipaprika
• személyenként kb. 10 szál friss koriander