2010. március 12., péntek

Jó reggelt a konyhámban! - a csokis kávé

Tudom hogy elég szoktalan egy konyhai blogot egy kávérecepttel kezdeni. Az a helyzet, hogy rengeteget gondolkodtam hogy, hogyan is kéne elkezdeni egy ilyen jellegű blogot. Gondolkodás közben pedig arra a fontos felismerésre jutottam, hogy minden jó reggel egy csésze finom kávéval kezdődik. Akkor miért ne kezdhetném a blogot is ugyanígy? Szóval a világkörüli konyhai kísérletekről szóló emelkedett gondolatok megosztása helyett elöljáróban inkább egy hihetetlenül finom kávéreceptet fogok megosztani veletek.Csak kávéra, 1 dl tejre és 1 kocka (kb. 1 dkg) jó minőségű, legalább 70%-os kakaótartalmú csokira lesz szükség hozzá, technikai felszerelésként pedig egy ún. tejhabosító kis masimára. (Arra, ami néhány éve az egyik újságban a leghaszontalanabb karácsonyi ajándékok listáján szerepelt....és amivel kapcsolatban természetesen elég nagyot tévedtek a cikkírók. Ugyanis valójában nagyon hasznos kis szerkezetről van ám szó.)

Tehát a csokit a tejjel együtt megmelegítjük (mikróban, magas fokozaton kb. 30 másodperc alatt). Először egy kanállal kicsit elkeverjük a tejjel a megolvadt csokit, majd a tejhabosítóval egy könnyű csokis habot készítünk belőle. A finom csokis tejhabhoz óvatosan hozzáadjuk a közben elkészített kávét. (Nagy kávésok szerint eszpresszókávéval az „igazi” de filterkávéval is finom.)

Könnyen és gyorsan elkészíthető, szóval igazán megéri a fáradtságot. Szerintem nagyon finom a kesernyés csokihab., de aki édesen szereti a kávét, az választhat, hogy már eleve édes csokihabot készít – ekkor a cukrot vagy mézet már az elején adja hozzá a tejhez és így melegítse meg, majd keverje el – vagy utólag adja hozzá a cukrot, így megmarad az előbb már említett csokihab kesernyés íze.

Remélem, hogy aki kipróbálta, élvezte velem az első csésze finom kávéját. Körülbelül heti rendszerességgel teszek majd fel új recepteket a blogra. A receptek, ötletek nagyrésze saját fejemben, illetve konyhámban született meg, Magyarországtól kezdve Hollandián át Chiléig bezárólag sok-sok különböző ember és hely inspiráló hatásának köszönhetően.

Orsi a konyhából



2 megjegyzés:

  1. Én látom. Szóval működik :-) És most csinálnék is magamnak egy ilyet, ha nem fájna a gyomrom a kávétól, mert nagyon-nagyon ínycsiklandó a kinézete :-)

    VálaszTörlés