Még éppen szezonja van, kint pedig még hideg van, így nincs más hátra, mint az egész napos fagyoskodás után egy forró sütőtöklevessel vígasztalódni. Jogos a kérdés, hogy mint második recept (közvetlenül a csokis kávé után) hogy lehet a „legújabb” sütőtöklevesről szó. Az a helyzet, hogy a blog írását már körülbelül novemberben el szerettem volna kezdeni. Ennek megfelelően sok-sok ételt (köztük jópár sütőtöklevest is) kipróbáltam, lefényképeztem publikálási céllal, de valami mindig visszatartott attól, hogy elkezdjem konyhai kísérleteim „hivatalos” dokumentálását. Így kicsit talán érthető, hogy hogy is kerül ide legújabb , póréhagymás sütőtökleves receptje.
A sütőtököt minden formában nagyon szeretem. A „legújabb sütőtöklevest” most éppen egy szimpatikus kis sonkatökből készítettem el, de más fajta sütőtökből is hasonlóan finom lesz szerintem. Például nagyon szeretem még a klasszikus nagy, sárga sütőtököt is, amit szerencsére darabolva is árulnak sok helyen. Ezen kívül odavagyok a hivatalalosan hokkaido tök névre hallgató, gömbölyű kis japán sütőtökért is, vidám formája és élénk színe miatt. Szép külsejéért cserébe viszont vastagabb a héja és ezért nehezebb hámozni. Egyébként kifejlesztettem egy sajátos sütőtök-hámozási technikát (persze lehet, hogy mások már ismerik ezt és csak számomra hatott az újdonság erejével). Szóval karikákra vágom a sütötököt, majd a karikákat félbevágom és ezután már tényleg „gyerekjáték” egyszerűségű a zöldségpucolóval megszabadítani a tökszeleteket a héjuktól. Mióta erre rájöttem, sokkal gyakrabban készítek sütőtököt, amit ugyan előtte is szerettem, csak a hosszas hámozási művelet miatt kevesebbszer vásároltam.
A leves elkészítési módja a következő. A vajat megolvasztjuk, rádobjuk az apróra vágott póréhagymát és egy picit pároljuk (nem kell pirítani). Hozzáadjuk a kis kockákra vágott sütőtököt és felöntjük húslével úgy, hogy ellepje. (Főzős bloghoz egyáltalán nem méltó módon be kell vallanom, hogy húsleveskocka+víz kombinációval oldottam meg a húslé kérdését. Az igazi zöldség vagy húsalaplé egyelőre csak terv szintjén létezik a konyhámban.) A tököt fedő alatt puhára főzzük, ez körülbelül 20-25 percet vesz igénybe, de persze függ a tök fajtájától is és attól, hogy mekkora kockákra vagdaltuk. Miután megfőtt, a tűzről levesszük, megturmixoljuk és adunk hozzá két nagy evőkanál tejfölt, egy kis őrölt borsot és egy csipetnyi curryt és ha szükséges még megsózzuk. Utána visszatesszük a tűzre néhány percre. Tálaláskor reszelt sajtra szedjük rá - ami a forró levestől remekül megolvad - és apróra vágott póréhagymával díszítjük. Pirítóssal nagyon finom. Mi ketten, főételként faltuk be, de ha levesként, mint előételként funkcionál, akkor szerintem négy adagnak is megfelel.
Hozzávalók: • 2 teáskanál vaj • kb. 7 cm hosszú póréhagyma darab apróra vágva • kb. 70 dkg sütőtök (hámozatlanul volt ennyi, nyilván a hámozással kicsit kevesebb lesz) • kb. 1,2 liter hús alaplé (egyelőre húslevelskockából) • 2 ek tejföl • reszelt sajt • só, bors, curry
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése